Kiszáradás és túláradás fenyegeti a Holt-tengert

A tenger északi medencéjének vízszintje közel 1,2 méterrel csökken évente, nagyrészt a beömlő Jordán folyó vízhozamának megcsappanása miatt. A magasabban fekvő déli rész szintje eközben évi mintegy 20 centiméterrel emelkedik. Ez utóbbinak kiváltó oka a jelentős ipari tevékenység, nevezetesen az értékes ásványi anyagok kitermelése. A vizet párologtató medencékbe juttatják, ahol a párolgás és az ásványi anyagok kivonása után több millió tonna só marad vissza, és ez okozza a vízszint emelkedését.
Az ásványi anyagokat világszerte exportálják, többek között trágya, kozmetikai cikkek, autók és laptopok előállításánál hasznosítják őket. A tó duzzadása azzal fenyeget, hogy öt-tíz éven belül elönti a déli parton sorakozó szállodákat - magyarázta Alon Tal, a kormány által megbízott egyik kutató.
Az ország turisztikai és környezetvédelmi minisztere támogatja Tal legdrágább javaslatát, egy kétmilliárd dolláros (366 milliárd forint) komplex beruházást, amelynek keretében futószalagon szállítanák át a déli részen felgyülemlett sót a tenger északi végébe. A tárcavezetők azt követelik, hogy az ásványi anyagokat bányászó, többmilliárd dolláros forgalmú Dead Sea Works Ltd. fizesse ki a számlát a szennyező fizet elve alapján. A cég részben hajlandó is erre, jelenleg a vállalt részről tárgyal a kormánnyal, amelynek azonban még magára a projektre is végső áldását kell adnia.
Az ipari tevékenység és a tenger viszonya ambivalens. A most kiömléssel fenyegető déli rész néhány évtizeddel ezelőtt közel teljesen kiszáradt, és csak a vegyi cégek beavatkozása mentette meg ettől. A Dead Sea Works az 1960-as években 16 kilométeres csatornát ásatott, amelyen át sós vizet pumpáltak át az északi részről. A déli rész ekkor alakult át párologtató medencék hálózatává, a hotelek is ilyen medencék partjain sorakoznak. Az északi rész eközben éppen az ellenkező problémával, a kiszáradással küzd.
A Világbank jelenleg tanulmányoz egy több évtizedes javaslatot, amely szerint a Vörös-tengerből pótolnák a vizet egy több mint 160 kilométer hosszú csatornán keresztül. A jelentős költségek - becslések szerint akár 15 milliárd dollár -, valamint a megjósolhatatlan környezeti mellékhatások miatt azonban kevéssé valószínű, hogy a projekt a közeljövőben megvalósulhat. Izrael eközben komoly erőfeszítéseket tesz, hogy a Holt-tengert elismerjék a világ egyik természeti csodájaként. A kormány nemrég jelentette be, hogy 2,5 millió dollárt (460 millió forint) áldoz a tó "marketingjére" egy novemberben lezáruló nemzetközi pályázaton, amelyen a világ hét új természeti csodáját választják meg. A siker a kabinet reményei szerint segíthet ráirányítani a figyelmet a tó megmentésének fontosságára.
A 810 négyzetkilométeres sóstót "a világ legnagyobb természetes gyógyfürdőjének" is nevezik. Ásványkincsei az ókor óta keresettek: a régi egyiptomiak az itt bányászott természetes aszfaltot felhasználták a múmiák bebalzsamozásánál, Kleopátra pedig állítólag bőrfiatalító hatású sóival és iszapjával kényeztette magát.
A Holt-tenger ma Izrael egyik fő idegenforgalmi vonzerejének számít: az országot tavaly felkereső 3,45 millió turista fele ellátogatott ide, közel 200 ezren pedig az éjszakát is ott töltötték a 4 ezer szállodai szoba egyikében. A helyiek is gyakran megfordulnak a vidéken: 2010-ben több mint 630 ezren töltöttek ott vendégéjszakát. A turizmusból származó teljes bevétel tavaly elérte a 300 millió dollárt (55 milliárd forint), az ágazat ráadásul több ezer embernek ad munkát egy olyan régióban, amely viszonylag kevés elhelyezkedési lehetőséget kínál.
-
2012.05.17.0

-
2012.05.10.0

-
2012.05.09.0

-
2012.05.08.0

-
2012.05.03.0

Az Öko-luxus cikkünk exkluzív folytatása online táskapróbával, bővített videó- és képgalériával a...
-
A01305 Perdi
Születési idő: 2003.01.
Fajta: keverék
Ivara: ivartalanított szuka
Közepes termetű, nyugodt, békés természetű, barátságos kutya, más kutyákkal is kijön. Javasolt tartása: kertben és lakásban egyaránt.
-
A01704 Morci
Születési idő: 2008.05.
Fajta: border collie keverék
Ivara: kan
Közepes termetű, kezdetben kissé bizalmatlan, tartózkodó kutya, de kellő türelemmel és odafigyeléssel kedves, barátságos, ragaszkodó kutyává válik. Javasolt tartása: kertben.
-
A01332 Morgó
Születési idő: 2001.01.
Fajta: keverék
Ivar: ivartalanított kan
Közepes termetű, kedves, barátságos, nyugodt természetű kutya. Javasolt tartása: kertben és lakásban egyaránt.
-
A01081 Feri
Születési idő: 2004.01.
Fajta: német vizsla keverék
Ivar: kan
Közepes termetű, barátságos, kedves de nem szereti ha nyúzzák, ezért kisebb gyermek mellé nem ajánljuk. Jó jelzőkutya, javasolt tartása: kertben.
-
A00732 Teszla
Születési idő: 2007.05.
Fajta: keverék
Ivar: ivartalanított szuka
Közepes termetű, kezdetben nagyon félénk és bizalmatlan. Azonban ha megszokja új helyét és gazdáját, nagyon ragaszkodó kutyus válik belőle. Mindenképpen olyan gazdát keresünk számára akinek van ideje és türelme foglalkozni Teszlával, amiért cserébe egy ragaszkodó, hűséges társat kap majd. Teszla szobatiszta ezért akár lakásban is tartható.
-
A00507 Tina
Születési idő: 2001.01.
Fajta: német juhász keverék
Ivar: ivartalanított szuka
Közepes termetű, barátságos, nyugodt természetű kutya, kan kutyákkal jól kijön. Megfelelő társa lehet idősebb embernek is. Javasolt tartása: kertben és lakásban egyaránt.
-
A00790 Nudli
Születési idő: 2003.06.
Fajta: keverék
Ivar: kan
Közepes termetű, barátságos, kedves kutya, szuka kutyákkal jól kijön. Sajnos szökős, ezért kertben tartás esetén mindenképpen szükséges fedett kennel.
-
A01026 Bojtár
Születési idő: 2006.01.
Fajta: keverék
Ivar: kan
Barátságos, gyermek mellé is ajánljuk de más kutyákkal nem igazán jön ki, aktív, jól jelez. Szobatiszta ezért lakásban is tartható. Kertben akkor ha van fedett kennel esetleg a házba bezárható mert hajlamos a szökésre.
-
A00045 Gyöck
Születési idő: 2000.01.
Fajta: keverék
Ivar: ivartalanított kan
Közepes termetű, eleinte félénk de barátkozó, játékos kutya. Etetésnél azonban dominánsan viselkedik, ételét félti, odakaphat. Egyébként engedelmes, akár idős ember mellé is ajánljuk, mivel szobatiszta, lakásban is tartható.
-
A00076 Roy
Születési idő: 1998.01.
Fajta: dalmata keverék
Ivar: kan
Roy süket kutya de kézjelekre jól reagál. Ezért sétáltatása nem okoz problémát. Gyermek és kistestű kutya mellé nem ajánljuk de vele egy méretű, közepes termetű szuka kutyával tartható együtt. Nyugodt természetű, szobatiszta ezért lakásban is tartható.
-
A01613 Kormi
Születési idő: 2007.01.
Fajta: keverék
Ivar: kan
Közepes termetű, kezdetben kissé félénk de barátságos, kedves, jó jelzőkutya. Javasolt tartása: kertben és lakásban egyaránt.
-
A01599 Mingó
Születési idő: 2000.10.
Fajta: keverék
Ivar: ivartalanított kan
Közepes termetű, barátságos, kedves kutya, nagyobb gyermek mellé is ajánljuk. Sajnos szökős ezért olyan gazdának ajánljuk ahol vagy van a kertben fedett kennel vagy bemehet a házba amikor a gazdák nincsenek otthon.
-
A00105 Csavarka
Születési idő: 2005.01.
Fajta: német juhászkutya keverék
Ivar: kan
2005. év végén került Alapítványunk gondozásába. Mindkét hátsó lábán súlyos töréssel. Hosszas kezelések után meggyógyult és szerető gazdához került. Sajnos azonban gazdája idén meghalt ezért Csavarka visszakerült hozzánk. Barátságos, kedves kutya, szuka kutyákkal jól kijön, előző gazdája kertben tartotta.
-
A00481 Kira
Születési idő: 2005.09.
Fajta: keverék
Ivar: ivartalanított szuka
Közepes termetű, kedves és barátságos kutya. Nagyobb gyermek mellé illetve hasonló méretű kutya mellé is ajánljuk. Sajnos azonban szökős, ezért kertben tartás esetén mindenképpen szükséges, hogy legyen fedett kennel vagy esetleg házba bejárási lehetőség, hogy a gazda távollétében ne legyen lehetősége szökésre.
-
A00230 Oleg
Születési idő: 2003.01.
Fajta: keverék
Ivar: kan
Közepes termetű, barátságos, kedves kutya. Javasolt tartása: kertben.
-
A00257 Nomád
Születési idő: 2003.01.
Fajta: német juhászkutya keverék
Ivar: kan
Közepes termetű, emberekkel barátságos, kedves de más kutyával nem jön ki ezért kizárólag egyedüli kutyának ajánljuk, kertben tartással.
-
A00056 Lucky
Születési idő:2003.
Fajta:keverék
Ivar:ivartalanított szuka
Alapítványukhoz kerülésekor egy életmentő műtétre volt szüksége mert gyomorcsavaródása volt.Azóta teljesen jól érzi magát nagyon szereti az embereket . Mivel sajnos hajlamos a szökésre,olyan otthont keres, ahol van kennel vagy olyan biztonságos kerítés,amin nem tud kimászni. Más állatokkal is jól kijön,gyermekek mellé is ajánlott.Szobatiszta.Nyugodt természete miatt akár lakásban is tartható.
-
A01709 Zseton
Születési idő:2006.
Fajta:keverék
Ivar:ivartalanított szuka
Az idén felszámolt tengelici menhelyről került alapítványunkhoz.Mivel korábban nem foglalkoztak vele,alulszocializált volt,egyáltalán nem volt emberi közelséghez és pórázhoz szokva.Hosszú idő alatt,rengeteg türelemmel mára sikerült elérni,hogy pórázon sétál.Mindenképpen idő és türelem kell ahhoz,hogy megszokjon számára új,idegen embereket.Elsősorban kertbe ajánljuk,de elképzelhető,hogy lakásban is jól viselkedik.
-
A01111 Black
Születési idő:2003.
Fajta:német juhász keverék
Ivar:ivartalanított kan
Jó házőrző és jelzőkutya.Eleinte bizalmatlan, de miután megismeri,hamar elfogadja gazdáját – kedves,ragaszkodó kutyává válik. Gyermek mellé nem ajánljuk.Szobatiszta,ezért lakásban és kertben egyaránt tartható.
-
A00048 Konrád
Születési idő:2001.
Fajta:keverék
Ivar:kan
Amikor idős gazdája meghalt,mamájával együtt el akarták altatni az örökösök.Ekkor kerültek alapítványunkhoz.A mamakutya azóta már gazdára talált,Konrád azonban még mindig és nagyon várja őt választó,szerető örökbefogadóját. Nagyon-nagyon félénk,de teljesen jóindulatú kutya.Türelmes,vele sokat foglalkozni tudó,rá időt szánó gazdát keresünk számára!Akit megszokik,akiben bízni kezd,ahhoz nagyon ragaszkodik,és meghálálja a türelmes gondoskodást.Kertben érezné igazán jól magát.
Ha kerámia-, vagy üvegtálban sütünk, a sütő hőmérsékletét akár 25 fokkal is lejjebb vehetjük, mégis ugyanannyi idő alatt készül el az étel - mivel ezek az anyagok jobban vezetik és tartják meg a hőt.










